Sóvárgás

Pasizási tanácsok
negyvenharmadik fejezet

Egy hét elteltével Mia már egyáltalán nem tudta, mit kezdjen Gabe-bel. Minden áldott nap ott ült a La Patisserie-ben, kávét és croissant-t rendelt. De sosem jött kétszer ugyanabban az időben, így lehetetlen volt elkerülni vele a találkozást.
Állandó jelenlétével az idegeire ment és felőrölte az ellenállását.
De ha ez még nem lett volna elég, folyton virágot és ajándékokat küldetett neki, a munkahelyére és a lakására is.
Az előző napon egy futár állított be a La Patisserie-be, kocsikeréknyi virágcsokorral, és mindenki előtt kínos helyzetbe hozta, amikor fennhangon felolvasta a kártyát:

Bocsáss meg! Nem tudok nélküled élni. Gabe

Ma pedig egy újabb futár érkezett egy ajándékdobozzal, melyben egy prémes szegélyű bőrkesztyű lapult, ezzel az üzenettel:

Hogy melegen tartsa a kezed a hazaúton.
Gabe

Louisát és Greget mulattatta a dolog. Hála az égnek nem nehezteltek rá, és már a törzsvendégek is azon élcelődtek, vajon mi lesz a következő meglepetés.
Az idő kitisztult, de a hideg maradt. Az ég világoskéken tündökölt, de a szél metszőn fujt át a kabátján, akár egy jeges penge. Hálás volt a kesztyűkért, miközben hazafelé gyalogolt. Máris alkonyodott, hiszen egyre rövidültek a napok.
Mikor befordult a sarkon a lakása felé, majd' kiszúrta a szemét az egyik szálloda tetején az elektronikus reklámtábla. Nem lehetett nem észrevenni.

Hatalmas neonbetűkkel villogott rajta a felirat:

SZERETLEK, MIA! GYERE HAZA, GABE

Könnyek kúsztak a szemébe. Mégis mitévő legyen? Gabe sosem mondta, hogy szereti. Talán ez valamiféle érzelmi zsarolás volt, hogy szétkürtöli a világnak az érzéseit? Ráadásul kiírja egy reklámtáblára, a lakása elé, hogy még véletlenül se értse félre:
gyere haza.
Nem a saját otthonába, hanem hozzá.
Már nem bírta tovább idegekkel. Gabe az őrületbe kergette. Pedig meg sem próbált vele újra beszélni, mióta azt mondta neki, hagyja békén. Mégis mindenütt ott volt, folyamatosan emlékeztetve őt arra, hogy vár rá.
Miát teljesen megdöbbentette Gabe-nek ez az oldala. Korábban sosem mutatta meg, sem neki, sem másnak.
Felment a lakásába. Kifacsart volt és elcsigázott. Érezte, hogy valami kórság bujkál benne, de nem tudta, hogy elkapott-e valami vírust, vagy csak az álmatlan éjszakák és az érzelmi kimerültség döntötte le a lábáról.
Másnap reggel már nem tudta volna letagadni se, hogy valóban beteg.
Mégis elment a munkába, és olyan gépiesen végezte a dolgát, mint egy robot. Délutánra Louisa és Greg már aggódó pillantásokat vetett feléje, és amikor leejtett egy egész kancsó kávét, Louisa hátrahívta. Megfogta Mia homlokát.
– Jó ég, Mia, hiszen te tűzforró vagy! Miért nem szóltál, hogy nem vagy jól? Ilyen állapotban nem dolgozhatsz. Menj haza, és feküdj le!
Mia nem ellenkezett. Szerencsére péntek volt, és a hétvégére nem volt beosztva. Csodásan hangzott, hogy az egész hétvégét ágyban töltheti. Legalább azzal sem kell foglalkoznia, milyen ajándékot küldet neki Gabe. Végre elbújhat előle, és kiheverheti ezt az egészet. Képtelen volt tovább elviselni a helyzetet, olyan súllyal nehezedett rá, mint egy többtonnás acélgerenda.
Érezte, hogy nem tud hazáig gyalogolni. Felnyögött, amikor az órájára pillantott. Ilyenkor csaknem lehetetlen volt taxit fogni, szinte mindegyik szolgálaton kívül volt.
Lemondóan sóhajtott, és elindult gyalog hazafelé. Rázta a hideg, vacogott a foga és a járdaszegély elhomályosult a szeme előtt. Az út kétszer annyi ideig tartott, mint máskor. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor befordult a sarkon és meglátta azt az átkozott reklámtáblát, mert már közel járt az otthonához.
Ekkor valaki nekiütközött, és elvesztette az egyensúlyát. Aztán valaki a másik oldalról is meglökte, és térdre esett. Folytak a könnyei. Annyi ereje sem volt, hogy felkeljen, és hazavánszorogjon, pedig nem volt messze a bejárat.
A tenyerébe temette az arcát és zokogott.
– Mia? Mi az ördög? Jól vagy?
Megismerte Gabe hangját. Istenem, Gabe volt az! Átölelte és talpra állította.
– Jesszusom, kicsim, mi a baj? Miért sírsz? Bántott valaki?
– Beteg vagyok – nyögte ki Mia könnyek között.
Hasogatott a feje és lángolt a torka. Annyira reszketett és olyan halálosan kimerült volt, hogy képtelen volt egyetlen lépést is megtenni. Gabe káromkodott, aztán felkapta a karjába, és gyors léptekkel elindult a lakása felé.
– Ne szólj egy szót se, rendben? Beteg vagy, és valakinek vigyáznia kell rád.
– Istenem! Mi lett volna, ha nem vagyok itt? Ha összeesel a járdán, és senki sem segít neked?
Mia meg se mukkant, belefúrta az arcát Gabe vállába és beszippantotta az illatát. A teste melege átjárta elgémberedett tagjait és csillapította minden fájdalmát.
Jó ég, milyen rég nem érezte már ezt!
Azóta nem is melegedett fel, mióta Gabe elhagyta. Vagy ő hagyta el. Mindegy is, ez nem változtatott azon, hogy magára maradt.
Gabe felvitte a lakásba, aztán a hálószobában letette az ágyra. Kihúzta a komód fiókját, és kibányászott belőle egy flanelpizsamát.
– Tessék, ezt vedd fel. Addig készítek neked egy meleg levest és kerítek valami gyógyszert, ami leviszi a lázad.
Miának minden erejét össze kellett szednie, hogy át tudjon öltözni. Aztán lerogyott az ágy szélére. Nem vágyott másra, mint hogy bebújhasson a takaró alá.
Egy perccel később megjelent Gabe, és ágyba dugta. Gondosan betakargatta, aztán megcsókolta a homlokát. Mia behunyta a szemét, élvezve a gyöngéd gesztust. De Gabe nem maradt mellette. Párnákat tett a háta mögé, hogy fel tudjon ülni és enni, aztán újra eltűnt.

Mikor visszatért, egy tál leves és két üveg orvosság volt nála. Miután letette a tálat az éjjeliszekrényre, kiszórta a tablettákat a tenyerébe, majd a folyékony orvosságból kitöltött egy adagot a mérőedénybe.
Miután lenyeltette Miával a tablettákat és az orvosságot, kezébe adta a levesestálat.
– Mióta vagy beteg? – tudakolta idegesen Gabe.
Mia először emelte fel a tekintetét rá, és megdöbbentette, amit látott. Gabe éppolyan rosszul festett, mint ahogy ő is érezte magát. Karikás volt a szeme, és új ráncok tűntek fel a homlokán és a halántékán. Úgy tűnt, halálosan kimerült. Fáradt volt és elgyötört.
Ezt ő tette volna vele?
– Tegnap óta – nyögte ki Mia.
– Nem tudom, mi a bajom. Csak nagyon fáradt vagyok. Egész héten ezt éreztem. Túl sok volt ez az egész nekem.
Gabe arca elkomorodott, szemébe kiült a bűntudat.

– Edd meg a levesed. Addigra hat a gyógyszer és utána lepihensz.
– Ne menj el – suttogta Mia, mikor Gabe felállt.
– Kérlek, maradj. Csak ma este.
Gabe megfordult, és bűnbánóan nézett rá.
– Nem megyek el. Most nem.
Miután végzett az evéssel, Gabe elvette tőle a tálat és kivitte a konyhába. A nyakáig felhúzta a takarót és reszketett. Még a forró leves sem tudta felmelegíteni.
A szemhéja elnehezedett, alig bírta nyitva tartani a szemét. Egy perccel később az ágy megmozdult, és meglepetésére Gabe bebújt mellé, és átölelte.
– Most pihenj – mondta halkan.
– Itt leszek, ha bármire szükséged lenne. Csak az a fontos, hogy meggyógyulj.
Mia mindenről elfeledkezett, csak arra tudott gondolni, hogy végre újra Gabe karjaiban van, és olyan szorosan hozzábújt, ahogy csak bírt. Tagjai elernyedtek, és megadta magát az álomnak. Gabe közelsége gyógyítóbb volt minden orvosságnál.
Sóhajtva hunyta be a szemét és átadta magát az édes nyugalomnak, ami mellette eltöltötte.
Másnap reggel, amikor Mia felébredt, az ágy üres volt. Talán csak lázálom lett volna, hogy Gabe itt volt mellette? Talán az egészet csak képzelte… Ám amikor oldalra fordult, hogy megsimogassa a párnát, amelyen Gabe arca pihent az éjjel, talált egy cetlit, melyen ez az üzenet állt:

Vedd be a gyógyszert. Jace majd később beugrik, hogy megnézze, hogy vagy. Pihenj a hétvégén és gyógyulj meg.
Szeretlek, Gabe

A cetli mellett több ibuprofen tablettát is talált, az éjjeliszekrényen pedig egy pohárba kitöltve folyékony orvosságot. Felült az ágyban, és lebiggyesztette az ajkát. Nem gondolta volna, hogy Gabe elmegy. Azt hitte, mellette akar maradni.
Kirázta a hideg. Felemelte a pohárkát, lenyelte az orvosságot, aztán leöblítette a vízzel, amit Gabe hagyott neki. Ezután visszafeküdt, arra a párnára, amelyen Gabe aludt.
Behunyta a szemét. Még érezte a párnán az illatát, teste megnyugtató melegségét, és iszonyatosan hiányzott neki.
Megéri mindkettőjüknek szenvednie a büszkesége miatt? Vajon Gabe tényleg komolyan gondolja, hogy szereti, és újra együtt akar lenni vele?
Minden jel erre mutatott, de nem mert bízni benne. Félt újabb esélyt adni neki, miután annyira megbántotta azzal, hogy nem harcolt érte.
Gabe Jace háza elől felhívta barátját, és nem is hagyva időt neki a kérdezésre rögtön belevágott mondandójába.
– Jace, Gabe vagyok. Beszélnem kell veled. Miáról van szó.
Egy perccel később már a liftben volt. Jace ott várta a folyosón, aggódó képpel.
– Mi történt?
Gabe bement a lakásába, de a kabátját se vette le. Nem akart sokáig maradni. Még rengeteg dolga volt a hét végéig.
– Mia beteg – bökte ki.
– Az utcán találtam rá tegnap, a háza előtt, mikor hazafelé ment a munkából. Alig látott a láztól és valami seggfej feldöntötte. Jártányi ereje sem volt, hogy hazáig eljusson.
– Mi a franc? Most jól van? – kérdezte rémülten Jace.
Gabe feltartotta a kezét.
– Mellette maradtam éjszakára. Belediktáltam egy kis gyógyszert, és hagytam neki reggelre is, hogy bevegye.
Üzenetet is hagytam neki, hogy majd később beugrasz hozzá, hogy megnézd, hogy van.
Jace kérdőn nézett rá.
– Miért nem maradtál vele? A pokolba is, Gabe, egész eddig futottál utána, most pedig magára hagyod betegen, amikor végre nem küld el?
Gabe felsóhajtott.
– Túl nagy nyomást gyakoroltam rá. Én tehetek arról, hogy most kimerült és beteg. Nem akarom, hogy így adja be a derekát. Hátra kell lépnem egy lépést, és hagyni, hogy összeszedje magát. Menj el hozzá, és gondoskodj róla a hétvégén. Szeretném, ha hétfő estére meggyógyulna, mert akkor fogok térden csúszni előtte. Jace megrökönyödve nézett rá.
– Tessék? Gabe hátrasimította a haját.
– Még vennem kell egy gyűrűt és mindent előkészíteni.
Tőled csak azt kérem, hogy vidd el hétfő este a Rockefeller Centernél álló karácsonyfához. És ne cseszd el, Jace.
Nem érdekel, ha a karodban viszed is oda, csak legyen ott.

Csajozási tanácsok

fel